Ugrás a tartalomra

A vajdasági infrastrukturális projekteket vizsgálta az illetékes bizottság

2017.12.25
15:54
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
A Vajdaság területén zajló infrastrukturális projektek végrehajtására alakult munkacsoport megbeszélése után Zorana Mihajlović infrastrukturális miniszter és Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke.

A tartományi kormány elnöke a sajtótájékoztatón először elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy az elmúlt évek alatt most először dolgozik együtt a projekteken a köztársasági kormány, a tartományi kormány és a helyi önkormányzat. Elmondta, hogy a Zsablya és Nagybecskerek közötti út felújítása a vége felé jár. Kitért az Újvidék-Nagybecsekerek-Borcsa gyorsforgalmi út kiépítésére is, amellyel kapcsolatban közösen meghatározták a projektdokumtációs eljárás kezdetét. Bánátnak nagy szüksége van erre a fejlesztésre - tette hozzá Igor Mirović, majd elmondta: „Emellett nagyobb regionális projekteket is megbeszéltünk, mint amilyen a vízgyár kiépítése Versecen, amely már teljesen készen van, valamint Zomborban szintén készen van, és tervben van ugyanilyen vízgyár kiépítése Nagykikindán és Verbászon is.”

Zorana Mihajlović kormányalelnök, infrastrukturális miniszter elmondta, a Vajdaság területén megvalósítandó vasúti projektekre csaknem kétmilliárd eurót szántak, míg a közutakra 20 milliót: „2017 februárjában alakult meg a közös munkacsoportunk, és most az év végén valóban azt mondhatom, hogy elégedett vagyok a közös munkánkkal, ahogyan azt a tartományi kormány elnöke is mondta, közös koordinációval minden problémát meg lehet oldani, az eredmények pedig mindig itt lesznek előttünk, és gyorsabbak és hatékonyabbak vagyunk, amikor együtt dolgozunk.”

A kormányalelnök kitért a Belgrád-Budapest vasútra is. Ezen belül két szakasz építését jövőre folytatják. Emellett hamarosan a Szabadka-Újvidék közötti szakaszra is aláírják a szerződést.

infrastuktúra
projekt
Zorana Mihajlović
Igor Mirović
Újvidék

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű