Ugrás a tartalomra

Végéhez közeledik az őszi vetés Észak-Bácskában

2019.11.04
15:48
2019.11.04
18:20
Forrás
Pannon RTV
A korábban elvetett kalászosok már kikeltek, sőt olyan ütemben fejlődnek, hogy már a növénybetegségek és a kártevő rovarok is megjelentek - mondják a szakemberek.

Az észak-bácskai határban a gazdák nagyjából a termőterületek 90 százalékán végeztek az őszi vetéssel. Először az olajrepce, majd az árpa, utána a tritikálé, végül a búza vetőmagja került a földekbe.

Rihter Ferenc a sándori szállások környékén még mindig a búzát veti. Az optimális vetési időszak a korábbi években október derekán ért véget. A szabadkai férfi azt mondta, idén nagyon nehezen indult el az őszi vetés, mert egy szárazsági hullám sújtotta a vidéket, emiatt nehéz volt a bemunkálás, az őszi szántás sok helyen el is maradt, mivel a talaj alulról száraz, a tetején pedig göröngyös volt. A szabadkai termelő kiemelte: „Ez az eső nagyon jól jött a vetéseknek, meg ami nincs elvetve, annak is jól jött, hiszen nagyon kemények voltak a földek és nehezen lehetett bemunkálni őket, úgyhogy mindenre jól jött az eső.”

Eddig több mint 25 ezer hektárt vetettek be kalászosokkal a szabadkai határban. 20 300 hektár van bevetve búzával, 4300 árpával, 600 hektáron pedig egyéb kalászosok magja került a földbe - mondta el Bognár Pásztor Hajnalka. Olajrepcét is vetettek, mintegy négyezer hektáron. Egyre melegebb van ősszel, így a korábbi optimális vetési határidő, ami október 25-én járt le, mára már kitolódott - tette hozzá a növényvédelmi szakmérnök. Az árpa magja viszont idén korán földbe került, ez gondot okozhat, mivel a növény korán kikelt. Bognár Pásztor Hajnalka kifejtette: „Eléggé jó, kifejlett állapotban fog bemenni a télbe, félő, hogy olyan állapotban, ami már nem az áttelelési állapotot jellemzi, ez a bokrosodás fázisa. Jó idők voltak, meleg volt, sőt voltak olyan hőmérsékletek is, amik abszolút nem az őszre jellemzőek október folyamán. Ez több káros hatást is jelentett a kalászosok számára.”

Megjelentek ugyanis a kártevők, az árpákon a levéltetű kolóniák. Az elmúlt napok hideg, talaj menti fagyos éjszakái viszont remélhetőleg gyérítették a populációt - reménykedik a szakember. Arra figyelmeztetett, hogy a levéltetvek veszélyes növényi vírusok terjesztői a gabonáknál.

őszi vetés
kalászosok
Észak-Bácska
Bognár Pásztor Hajnalka
búza
árpa

Most

14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.