Ugrás a tartalomra

Végéhez közeledik a Capriolo Kft. kishegyesi beruházása

2021.06.16
19:26
2021.06.16
19:39
Forrás
Pannon RTV
Ennek keretében a település egyebek mellett önkiszolgáló autómosóval, kerékpár szervizzel, gyógyszertárral és önkiszolgálóval bővül.

A vállalat beruházásnak köszönhetően újabb húsz embert tudnak foglalkoztatni a településen. A befektetés összértéke mintegy 50 millió dinár – nyilatkozta Brindza Lajos, a cég tulajdonosa: „Ez itt a nagyszüleimnek a telke, tehát egy családi telek. Édesanyám kishegyesi, ezért úgy döntött a család, hogy ezen a telken hagyunk valami maradandót itt, Kishegyesen. Ezáltal egy kisebb mini-bevásárlóközpont létesítettünk.”

Kishegyesen ezáltal egy olyan több szolgáltatást nyújtó központ jön létre, ahol szinte minden megtalálható lesz egy helyen.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Autómosóval, biciklijavítóval, nagy önkiszolgálóval. Reményeink szerint itt nagy valószínűséggel egy kávézóval is . Szerintem ez egy fontos eleme, egy fontos része lesz a kishegyesi mindennapoknak.”

Pásztor István hozzátette, a közeljövőben megkezdődik a helyi színházépület, és az előtte lévő tér átalakítása is.

Capriolo Kft.
Kishegyes
Pásztor István

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.