Ugrás a tartalomra

Veszélyes lehet a méhekre a felelőtlen permetezés

2019.04.05
08:54
Forrás
Pannon RTV
Megkezdődött a gazdaságokban az intenzív növényvédelem, ami veszélyt jelenthet a méhállományra.

Ugyanis az elmúlt években a szakszerűtlen és nem megfelelő dózisban használt vegyszerezés miatt jelentős károk keletkeztek.

Az Őrizzük meg a méheket szervezet ezért kérvénnyel fordult az önkormányzatokhoz, amiben arra kérik az illetékeseket, hogy a szúnyogok és a kullancsok levegőből történő permetezését akkorra időzítsék, amikor az a méhekre a legkevésbé ártalmas. Az akác május elseje és 20-a között virágzik, a napraforgó pedig június elseje és 20-a között - ezek a méhekre legveszélyesebb időszakok, ezeket kell kerülni. Az egyesület tagjai továbbá azt kérik, hogy vonják ki a használatból a Moslink nevű szert, mert az rendkívül ártalmas a méhekre, és az Európai Unióban már 2012-ben betiltották használatát.

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.