Ugrás a tartalomra

Vidékünk legkorszerűbb csirkefarmja Kishomokon

2017.09.15
00:24
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Szabó Viktor, fiatal mezőgazdasági vállalkozó családi támogatással egy biomasszával fűtött, számítógépes vezérlésű, egy turnusban 30 ezer baromfi befogadására alkalmas farmot létesített.

A család tagjai mellett a farmon további 3 ember dolgozik majd a 120 fős falu lakosai közül. A farmon évente 6 turnus nevelését látták elő, ami mintegy 420 tonna feldolgozásra kerülő baromfit jelent. A csirkefarm a mindössze 20 esztendős Viktor gyerekkori álma volt, aki eddig a középiskolai tanulmányok mellett édesapja farmján ismerkedett a gazdálkodással. Szabó Viktor, csirkefarm-tulajdonos, Kishomok: „Voltunk több csirkefarmon tapasztalatot szerezni, könyvekből, interneten is tanultam, próbáltam, de majd az élet adja meg a tanulást.

Szabó Győző a környék legnagyobb tejtermelője. A csirkefarm létrehozását az ő gazdaságának kiváló eredményei tették lehetővé. Szabó Győző, mezőgazdasági termelő, Viktor édesapja, Kishomok: „Valamennyi banki hozzájárulás, a többi az önrész. Azt tudni kell, hogy 300 ezer euró fölött van az összeg, amit beruháztunk, de még nincs befejezve, ez még valószínűleg nőni fog.”

A beruházás átadásán megjelent Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere is, aki elmondta, hogy a község területén ugyan folynak nagyobb értékű mezőgazdasági beruházások a Prosperitati Alapítvány támogatásával, ez azonban olyan beruházás, amihez az önkormányzat is csak közvetett, főleg adminisztratív támogatást nyújtott. Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Ha minden egyes beruházásunk ilyen hatékony lenne, és ügyes beruházóink lennének, akkor gondolom, hogy az a terv, hogy minél többen itthon maradjanak, és főleg a fiatalok megtalálják a boldogulásukat, az önkormányzatban biztosítva van.”

Szabóék úgy vélik, hogy a modern technológia eredményeként az első turnusban a farmon lévő 28 ezer kiscsibe 35 napon belül eléri a vágásra alkalmas súlyt.

Kishomok
csirkefarm
Szabó Vuktor
Fejsztámer Róbert

Most

17:07, Frissítve: 17:18

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.
13:32, Frissítve: 17:33

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.