Ugrás a tartalomra

Vučić: Először volt 460 eurónál magasabb az átlagfizetés Szerbiában

2019.03.23
13:51
2024.03.19
08:50
Forrás
Szerbiai RTV
Először volt 460 eurónál magasabb az átlagfizetés Szerbiában - jelentette ki Aleksandar Vučić a januári adatokra hivatkozva. A szerb államfő hozzátette, ez 40 százalékkal több, mint 2014-ben.

Leszögezte, tudja, hogy az emberek nem elégedettek, és nehéz körülmények között élnek, ennek ellenére büszke az elért gazdasági eredményekre.

A Volkswagen autógyár esetleges szerbiai terjeszkedéséről nem akart bővebbet elárulni Vučić. Annyit mondott, hogy kisebbek Szerbia esélyei mint a nagyoknak, de harcolni fog azért, hogy sikerüljön a befektető idecsábítása.

átlagfizetés
Aleksandar Vučić

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.