Ugrás a tartalomra

Vučić: Jelentős béremelésre számíthatnak az orvosok és az ápolók

2019.06.26
13:56
2020.02.28
16:13
Forrás
Szerbiai RTV
A frissen végzett egészségügyi dolgozók válasszák Szerbiát és ne távozzanak külföldre, ugyanis ők a társadalom egyik legfelelősségteljesebb része.

Ezt jelentette ki ma Aleksandar Vučić azon a rendezvényen, ahol a frissen végzett és legjobb eredményt elért egészségügyi dolgozóknak adtak át munkaszerződéseket. A szerb elnök leszögezte, jelentős béremelésre számíthatnak az orvosok és az ápolók, legkevesebb 10 százalékos fizetésnövekedés várható - részletezte. Mint mondta, Szerbiának még néhány évre és türelemre van szüksége, hogy még magasabb legyen a színvonal az egészségügyi szférában.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia (SZHP): „A fizetésemelés komoly lesz. Legalább 10 százalékos bérnövekedésre számítok az orvosok és az egészségügyi nővéreket illetően. Amennyiben alkalom adódik, akkor még nagyobb is, de már ez így elég nagy emelés.”

Zlatibor Lončar egészségügyi tárcavezető az átadón elmondta, számos reformot hajtottak végre az egészségügyben, amelynek köszönhetően az jelenleg az egyik legjobb a régióban.

egészségügy
egészségügyi dolgozók
Aleksandar Vučić

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.