Ugrás a tartalomra

Zorana Mihajlović: Szó szerint sárból épült az autópálya Ub és Lajkovac közötti szakasza

2018.11.15
18:41
2024.03.19
08:43
Forrás
Beta, VajdaságMA
Szó szerint sárból épült - mondja az autópálya Ub és Lajkovac közötti szakaszáról Zorana Mihajlović szerb építésügyi miniszter. Az üggyel kapcsolatban több bűnvádi feljelentést tesznek.

"Egy évvel ezelőtt tettünk feljelentést minden felelős személy ellen, most pedig ezt kiterjesztjük azokra is, akik a laboratóriumokban dolgozva megerősítették azt, hogy az autópálya kiépítéséhez használt alapanyag megfelelő minőségű" - magyarázta a helyzetet a miniszter.

A 12,5 kilométer hosszúságú szakaszra összesen 100 millió dollárt biztosítottak. Az Ub és Lajkovac közötti szakaszt a Planum és a Putevi Užice vállalatok építették Milutin Mrkonjić, korábbi infrastrukturális miniszter mandátuma idején. A burkolat még az átadót megelőzően tönkrement, mert nem megfelelő alapanyagot használtak a kiépítésénél, közölte az illetékes minisztérium.

Az útszakasz helyreállítását november végéig kell, hogy elvégezze a Shandong Hi-Speed Group kínai és az Azvirt azerbajdzsáni vállalat.

Milutin Mrkonjić, volt infrastrukturális miniszter egyébként reagált az állításokra: a Prva televíziónak azt mondta, nem tudja, mi a gond az Ub-Lajkovac szakaszon, mert több mint hat éve nem járt arra. Hozzátette: minisztersége idején még minden rendben volt.

Zorana Mihajlović
autópálya

Most

18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.
17:18, Frissítve: 19:33

Az éghajlatváltozás a méztermelésre is kihat

Az enyhe téli időjárás és az éghajlat változása a méhészeket is nehéz helyzetbe hozza. A méhészek elmondása szerint idén szokatlanul korán virágzásnak indult a repce és az akác, aminek hatására a méhek is idő előtt megkezdték munkájukat.

Népszerű