Ugrás a tartalomra

166 személy kezén kattant a bilincs

2020.09.30
17:20
Forrás
Szerbiai RTV
Összehangolt, közös nemzetközi akciót hajtottak végre az Europol irányításával, amelyben Szerbia is részt vett.

34 ország közös akciójában 166 személyt vettek őrizetbe szervezett, nemzetközi bűnözés vádjával.

Az Europol közleménye szerint 8838 rendőr, határrendész és vámos vett részt az ember-, fegyver- és drogcsempészet megfékezése érdekében indított négynapos akcióban, amelynek folyamán 39 utazót és 44 ezer gépjárművet ellenőriztek.

17 embert vettek őrizetbe jogosulatlan fegyvertartás és lőfegyvercsempészet gyanújával, 73 embercsempészt állítottak elő, 37 személy ellen indítottak eljárást drogcsempészet miatt, 12 esetben irathamisítást állapítottak meg, de horogra akadt 19 olyan személy is, akiket más bűncselekményekkel vádolnak.

Az akcióban Szerbia is részt vett.

őrizetbe vétel
akció
közös akció
Europol
Szerbia
szervezett bűnözés

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.