Ugrás a tartalomra

Aleksandar Vučić meggyilkolását tervezték, elfogták őket

2022.11.12
11:00
Forrás
Szerbiai RTV
A belügyminisztérium a Biztonsági-információs Ügynökséggel együttműködve, a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség utasítására egy szervezett bűnözői csoport tagjait fogta el.

A csoport tagjait több súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak Szerbiában és külföldön. A gyanú szerint három embert megöltek, öt ember ellen pedig gyilkosságot kíséreltek meg. A Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat vezetője, Ninoslav Cmolić elmondta, hogy a tegnap letartóztatott bűnözői csoport Vučić elnököt tartotta a legnagyobb veszélyforrásnak. Gondolkodtak, hogy megöljék, vagy lelki fájdalmat okozzanak neki a gyermeke meggyilkolásával – mondta Cmolić. Nem hivatalos információk szerint a vračariaknak nevezett bűnözői csoport tagjait tartóztatták le, amely a kavački klán parancsára tevékenykedett, és a legmagasabb állami tisztviselők elleni támadásokat tervezték Szerbiában. Az SZBESZ vezetője, a Szerbiai RTV-nek elmondta, hogy letartóztatták a bűnözői csoport 18 tagját, valamint a rendőrség két tagját. Hozzátette, több mint egy éve nyomoznak ez után a bűnözői csoport után, és a talált nyomok, valamint a Sky-alkalmazás lehallgatásán alapuló információk, amelyek az Europolnak és más európai rendőri szerveknek köszönhetőek, világossá teszik, hogy Aleksandar Vučić megölését tervezték.

Ninoslav Cmolić
Belügyminisztérium
Biztonsági-információs Ügynökség
Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű