Ugrás a tartalomra

Cserbenhagyásos gázolás, ütközések Szabadkán

2020.01.13
13:07
Forrás
VajMa, subotica.com, Pannon RTV
Autóval ütöttek el egy 15 éves fiút reggel fél hét tájban Szabadkán.

A sofőri a sándori NIS benzinkút közelében lévő gyalogátkelőn ütötte el a gyereket, amikor átment volna a zebrán, sőt tovább is hajtott. A fiatal horzsolásokkal, könnyebb sérülésekkel túlélte a balesetet. A rendőrségnek sikerült elkapnia a tettest, aki ellen cserbenhagyásos gázolás miatt tesznek feljelentést.

Később, délelőtt 10 órakor még két közúti szerencsétlenség történt Szabadkán, ezekben szerencsére senki sem sérült meg, de az anyagi kár jelentős. Az egyik a Vasa Stajić és a Đuro Đaković utca kereszteződésénél, a másik pedig a palicsi és radanováci bekötőutak között, Szabadka irányába. Itt le is zárták mindkét forgalmi sávot a rendőrök a város felé, amíg tartott a helyszínelés. A kerékpárútra terelték a forgalmat arra az időre.

A rendőrség szerint a baleseteket a köd miatti csökkent látótávolság okozta, valamint a nedves és csúszós út. Arra intik a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel vezessenek és csökkentsék a sebességet. A gyalogosok is figyeljenek jobban, amikor átkelnek az úttesten, mert a közlekedés ezen körülmények között mindenki számára veszélyes.

baleset
gázolás
ütközés
köd
Szabadka

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.