Ugrás a tartalomra

Dulakodás a röszkei határátkelőnél

2019.08.10
10:56
Forrás
MTI
Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé Magyarországon két török férfit - apát és fiát -, mert rátámadtak a jogszerűen intézkedő röszkei határrendészekre.

A Németországban élő török család augusztus 6-án a röszkei autópálya-határátkelőn kilépésre várakozott. Egyikük szóváltásba keveredett egy motorossal, aki megpróbált eléjük kerülni a sorban, és az öklét rázta a feje közvetlen közelében. Egy rendőr felszólította a férfit, hogy hagyja abba tevékenységét, és eltolta a motorostól. A feldühödött török vádlott azonban az őrmester, majd egy másik rendőr ruháját is megragadta, egy harmadik határrendésznek pedig leszakította a rendfokozatjelzőjét. A másik vádlott közben megpróbálta a rendőröket eltolni az apjától. Az őrizetbe vett két török férfi elismerte bűnösségét.

Horgos-Röszke
határátkelő

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.