Ugrás a tartalomra

Életfogytiglani börtön a szabadkai sorozatgyilkosnak

2019.03.28
12:35
Forrás
Vajdaság Ma
Az olasz bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Fehér Norbertet. A szabadkai férfi 2017-ben öt emberrel végzett Olaszországban és Spanyolországban. Az áldozatai között rendőrök is voltak.

2017 áprilisban egy olasz kocsmárost lőtt le. Fehér azt vallotta, hogy egy barátja megkérte, látogassa meg ezt az illetőt, vegyen át tőle 10 ezer eurót. A csaposnál azonban fegyver volt, ő pedig védekezésből lőtt rá, mert úgy érezte, sarokba szorították. Ezután szabadult el úgymond, a pokol. A férfi ellen hajtóvadászat indult, és a menekülése során további gyilkosságokat követett el. Először két mezőőrt lőtt le, állítása szerint azért, mert azt hitte, hogy rendőrök. Sikerült Spanyolországba szöknie, ott fogták el végül, de letartóztatásakor lövöldözés tört ki, ami újabb áldozatokat követelt. Fehér Norbert 1981-ben született Szabadkán édesanyja első házasságából. 25 évesen költözött Olaszországba.

életfogytiglan

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.