Ugrás a tartalomra

Fegyveres rablás történt kedd este Szabadkán

2017.12.06
13:37
2017.12.07
17:44
Forrás
Pannon RTV
Az arcát eltakaró elkövető este fél 8 körül pisztollyal felfegyverkezve lépett be egy ismert áruházlánc Bajai úti boltjába. A Pannon RTV értesülései szerint 72 ezer dinárt zsákmányolt az elkövető.

Este 8-kor zár a bolt, kedden fél 8 után 5 perccel három vásárló távozott éppen. Gabrijela Đurić a pénztárt zárta, kolléganője a hentespultot mosta, amikor egy fura öltözetű, körülbelül 170 centi magas férfi lépett be. Sapka és tükrös szemüveg volt a fején, az arcát kendővel takarta, fekete dzsekit és kesztyűt viselt. Rögtön tudták, hogy valami baj lesz, először nem is értették, mit mondott - mesélte rémülten a bolt alkalmazottja.

„Azt mondtuk: tessék? Erre ő csak ordítozott: kassza, kassza. Ez volt minden, amit mondott. Kolléganőmmel összenéztünk, megrémültünk, elindultam a kulccsal a pénztárhoz, ott kinyitottam azt, ő közben pisztollyal mutogatta, hogy emeljem fel azt a műanyag részt, amely alatt a nagyobb címletek vannak, az apró nem érdekelte. Ő csak megtámaszkodott, nem bántott semmit, a pénztárra támaszkodott a kezével, miután kivett egy piros műanyag zacskót, abba tömte a pénzt, megfordult és elment.”

Ezután a bolt dolgozói értesítették a rendőrséget. Szemtanúk elmondása szerint a rendőrök nagyon gyorsan a helyszínre érkeztek, de balesetet szenvedtek, a bolttal szembeni ház kerítésébe rohant bele a két rendőrautó. Az egyik rendőr meg is sérült, ennek ellenére bement a boltba, elvégezte a helyszínelést vérző fejjel és csak utána látták el őt a kiérkező mentősök.

Hivatalos közleményt sem a fegyveres rablásról, sem a balesetről nem adott ki a szabadkai rendőrség, de nemhivatalosan azt mondták, mindkét eset valóban megtörtént és egy rendőr könnyebben megsérült.

Minira Pećerić: „A becsapódás hatalmas erejű volt, gyakorlatilag egymásba rohantak. Az egyik rendőr megsérült, mert azonnal jött a mentőautó is. Mást nem tudok, mert elvitték az autókat, jött a pók és mindkét sérült autót elvitte.”

A bolt alkalmazottai elmondták még: a rendőrség megnézte a biztonsági kamera felvételeit, azokat el is vitték. Szemtanúk szerint a tettes gyalog távozott, egyesek azt mondták, fiatalnak tűnt az elkövető. Állítólag a város felől jött és Bajai út vége azaz a Tavankút felé vezető út irányába menekült.

rablás

Most

Népszerű