Ugrás a tartalomra

Féléves nyomozás után csaptak le a drogbandára (videó)

2023.01.30
16:34
2023.01.30
16:43
Forrás
Pannon RTV
Egy névből indulva göngyölítették fel az ügyet a Pest vármegyei felderítők.

Az információmorzsát nem söpörték az asztal alá, helyette addig talpaltak, amíg egy többszáz tőből álló ültetvényig, több kilónyi marihuánáig, tetemes mennyiségű kokainig, amfetaminig és az azokból származó bűnös tízmilliókig jutottak. Négy gyanúsított azóta rácsok mögött.

A rendőrök tavaly nyár óta figyeltek egy férfit, akiről annyit tudtak, kábítószerrel kereskedik. Akkor még csak egy nevük és egy címük volt, mára az egész bandát felszámolták. Ahogy telt az idő, a kábítószer-kereskedelemmel összefüggésbe hozható egy névből kettő, később három, majd négy lett. Mire átléptünk az újévbe, már marihuána ültetvénnyel, és amfetaminnal bővült az eredetileg kokainra vonatkozó információ is. A felderítők körvonalazták, ki kivel áll szoros kapcsolatban, ki kit és mire alkalmaz, végül 2023. január 24-re hajnalban összehangolt akciót szerveztek. A gyors és eredményes elfogás érdekében közreműködőnek kérték fel a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeit, valamint az érdi, ráckevei, szigetszentmiklósi és budaörsi nyomozókat. Velük kiegészülve indultak több helyszínre egyidőben. Az ütés úgy sikerült, ahogyan megtervezték, hiba most sem csúszott be, mindent és mindenkit megtaláltak, amit és akiket akartak.

Az egyik helyszín egy kiskunlacházi cím volt. A több helyiségből álló, L. Zsolt nevén lévő ingatlan minden zugának hasznát vették marihuána ültetvényükhöz. V. József Viktor és L. Zsolt tartotta fenn a kertészetet, az őrzéssel és a növények gondozásával egy lakcím nélküli férfit, H. Zoltánt bízták meg. Közel 500 tő, különböző fejlődési fázisban (korai növekedésű, kezdeti virágzású), illetve állapotban (lemetszett, szárított) lévő növényt foglaltak le. Egy korábbi szüretből megmaradt, 47.053 gramm ág-, és levélvégződés, megtisztított virágzat már vödrökbe porcíózva várt a további adagolási műveletre. A rendőrök lefoglalták, ahogyan a mérlegek, a tápoldatok, a berendezési és felszerelési tárgyak is e sorsra jutottak. Mire végeztek, a házat gyakorlatilag az utolsó szögig kiparkolták.

A házban, a rajtaütéskor, a kertészeti és őrzési feladatokkal megbízott, 46 éves H. Zoltán tartózkodott, aki ellen mellesleg a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja jogerős elzárása meg nem kezdése miatt elfogatóparancsot adott ki. Ez is elég lett volna elfogásához, de nyomósabb volt a munkaköréhez kapcsolódó indok.

A 46 éves V. József Viktort és a 37 éves L. Zsoltot budafoki otthonukban fogták el. Előbbitől 2600 euró, valamint 1335 USD került elő, utóbbi lakásáról 13.281.000 forintot bűnjeleztek a technikusok. Egyikük sem rendelkezik bejelentett munkahellyel és legális jövedelemmel.

Mindhárom férfit kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsították meg, egyikük sem tett vallomást.
Az akció negyedik célszemélye az ügy mellékszálaként került képbe. A 28 éves Sz. Richárd ugyanis V. József Viktortól szerezte be a Ráckevén és környékén terített kokain és amfetamin adagjait.

Ha már kapcsolódott az ügyhöz és a kiskunlacházi cím nem esett messze Ráckevétől, elindultak érte is. Elfogták, otthonában 65 gramm fehér port, a gyorsteszt alapján kokaint, a mélyhűtő fiókfogantyújában 18 gramm amfetamint találtak. Nemcsak ezeket, hanem 610 ezer forintját is lefoglalták. A helyszíni szemlét aztán kiterjesztették munkahelyi öltözőszekrényére is, ahonnan 9 gramm fehér por, szennyezett digitális mérleg, adagoláshoz szükséges eszközök és temérdek kék kapszula került a bűnjelraktárba.

Kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsították meg. Ő sem bizonyult beszédesnek.

Az azóta letartóztatott négy férfivel szemben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya folytatja le a további eljárást.

Magyarország

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.