Ugrás a tartalomra

Hatalmas robbanás egy kelebiai családi házban

2020.05.12
16:32
2020.05.13
09:27
Forrás
Pannon RTV
Az eset vasárnap reggel történt, de a romok eltakarítását csak ma kezdhették el. A háztulajdonos ugyanis egy nappal korábban tért vissza Bécsből, így most 14 napos karanténját tölti.

A rokonokhoz és a segítőkész emberekhez csak most jutott el a felhívás, hogy segítsenek neki a károk helyreállításában.

Kedden egész nap néhány hozzátartozó takarította el a romokat. A háztulajdonosnak, az 56 éves Dusnoki Máriának nem pénzre, hanem kétkezi munkára lenne szüksége, olyan emberek jelentkezésére számít, akik az épület helyreállításában segítenének. Az épen maradt téglákat megpucolják, sorba rakják.

A tűzoltók szerint gázrobbanás történt, amely olyan iszonyatos erősségű volt, hogy a ház első része, amelyet egyébként konyhának használtak, teljesen romba dőlt. Szerencsére a ház tulajdonosa az unokájával éppen a szomszédos épületben aludt, amelyen egyébként a nyomás még a villanyóra ajtajának az üvegét is betörte, a konyhaajtó egy része pedig több mint tíz méterre az épülettől landolt.

A függönyt pedig a robbanás a szomszédos ház tetejére röpítette. Dusnoki Mária döbbenten mesélte a történteket: „Mi aludtunk, reggelre fölkeltünk, mire kijöttünk, így le volt dőlve a ház. Semmit nem hallottam, én elaludtam, gyógyszer alatt voltam, elaludtam, ennyi. Nem tudok mást mondani. Voltak kinn a tűzoltók, azt mondták, gázrobbanás történt, volt a rendőrség, azt mondták ők is, hogy gázrobbanás volt, a palack egyben van.”

A feltételezések szerint a palack szivárgása okozhatta a robbanást. Az asszony húga és unokája, valamint azok barátai segítettek a takarításban ottjártunkkor. A kár hatalmas, mert odabenn minden új volt, a bútor, a mosogatógép, a tűzhely, a hűtőszekrény, a konyhát novemberben újították fel - panaszolta Dusnoki Mária.

Kovács Irén, az asszony nénje is a helyszínen takarított: „Kézi erővel, segíteni eltakarítani, meg elpucolni, meg egy kis lelket önteni bele, ezt tudunk segíteni, mást nem nagyon, kézi erőt, munkát, nagyjából ennyi.”

A szerencsétlenül járt asszonynak most leginkább egy kőművesre lenne szüksége, aki segítene az összedőlt épületrész újjáépítésében. Dusnoki Máriát a 063/78-44-315-ös telefonszámon érhetik el.

robbanás
Kelebia
családi ház
gázrobbanás
Dusnoki Mária

Most

15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.