Ugrás a tartalomra

Holtan találtak három szerbiai nőt Bécsben

2019.05.23
12:52
2024.03.19
08:46
Forrás
Szerbiai RTV
Három szerbiai állampolgárságú nő holttestét találták meg egy bécsi lakásban - tudósít a szerb közmédia. Sajtóinformációk szerint a három elhunyt nő egy anya és ikerlányai.

A tragédia okát még nem tudják, az üggyel kapcsolatban nyomoz a rendőrség.

Az anya 45 éves volt, míg a két lány 18. A helyszínre kiérkezett rendőrök nem láttak erőszakra utaló jeleket, azonban rögtön nyomozást indítottak. A helyi sajtó szerint a lányok mozgáskorlátozottak voltak. A szomszédok elmondása szerint a család szinte sosem hagyta el a lakást, míg az anya pszichés gondokkal küzdött.

Nem kizárt, hogy a nő megmérgezte magát és a gyerekeit, de annak a lehetősége is fennáll, hogy az anya elesett és elhunyt, a lányai pedig éhen haltak.

szerbiai
Bécs
holttest

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.