Ugrás a tartalomra

Húsznál több embert ölt meg egy gyújtogató Japánban

2019.07.18
12:44
Forrás
index.hu
Több mint 20 ember halt meg ma Japánban és legalább 38-an megsérültek abban a tűzben, amelyet egy ámokfutó okozott Kiotó egyik filmstúdiójában.

A férfi a több animesorozat készítőjeként ismert Kyoto Animation japán stúdióba helyi idő szerint délelőtt 10 után rontott be, és ott gyúlékony anyagot, vélhetően benzint locsolt szét, és meggyújtotta, miközben azt kiabálta, „Halál rátok!”

Foto: Tanjug/Kyodo News via AP

A háromszintes épületben ekkor hetven ember volt. Még mindig vannak eltűntek, így nem kizárt, hogy az áldozatok száma még nőni fog. A felvételek alapján az épület szinte teljesen kiégett.

Az épületben többen bennrekedtek, a városi tűzoltóság szóvivője elmondta, mindent megtesznek a bent lévők kimentéséért, akik közül többen már eszméletüket is veszthették. Szemtanúk elmondása szerint robbanás is hallató volt az épületben és a tűz rendkívül gyorsan terjedt.

Foto: Tanjug/Kyodo News via AP

A 41 éves elkövető is kórházba került, őt őrizetbe is vették. A támadás oka egyelőre ismeretlen, annyit tudni, hogy a férfi nem volt a Kyoto Animation dolgozója, és semmilyen kapcsolatban nem állt a stúdióval.
A merénylő megpróbált elmenekülni a helyszínről, de véres lábnyomokat hagyva összeesett, úton a közeli vasútállomás felé.

A Japánban animesorozatairól népszerű stúdió megsegítésére már gyűjtés indult, a közösségi oldalon egy óra alatt 50 ezer dollár gyűlt össze.

gyújtogatás
gyújtogató
Japán
Kiotó
animesorozat
halálos áldozatok

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.