Ugrás a tartalomra
police.hu

Karambolozott az embercsempész, majd továbbhajtott

2021.10.27
10:26
2021.10.27
10:57
Forrás
Pannon RTV
A brazil férfi Kiskunmajsán okozott balesetet egy furgonnal, ám megállás nélkül elmenekült a helyszínről. Kiderült, van mit titkolnia: 24 migráns szállított a járműben.

Szerda kora reggel bejelentés érkezett a rendőrségre, mely szerint egy holland rendszámú furgon Kiskunmajsa külterületén anyagi káros balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről. A szemfüles tanúk feljegyezték a jármű rendszámát, amelyet néhány kilométerrel távolabb a járőrök intézkedés alá vontak.

police.hu

Egy 33 éves brazil férfi vezette a járművet, amelynek rakterében a rendőrök 24 külföldit találtak. A csoport tagjai szír állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

police.hu

A gyanú szerint a két tucat határsértőnek a sofőr segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, így őt elfogták és előállították. Ellene a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak. A dél-amerikai gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe veszik, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Az egyenruhások vizsgálják a Kiskunmajsán történt – anyagi kárral járó – baleset körülményeit is.

police.hu

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő Magyarországon.

Magyarország
embercsempész

Most

Népszerű