Ugrás a tartalomra
Pannon RTV / Tímár Zsolt

Közlekedési baleset Hajdújárás központjában

2023.06.08
15:50
2023.06.08
16:29
Forrás
Pannon RTV
A tűzoltókat is riasztották, az egyik autóból feszítővágóval kellett kiszabadítani a sérülteket.

Közlekedési baleset történt kora délután Hajdújárás központjában, két autó ütközött össze a települést átszelő főúton.

A közlekedési baleset Hajdújárás főutcáján történt, amikor is két autó ütközött össze. Úgy tudjuk, hogy az egyik nem adta meg az elsőbbséget a másiknak. Vannak sérültjei is a balesetnek, azt hogy hányan kerültek kórházba, nem tudjuk, de a tűzoltók is a helyszínre érkeztek, ugyanis a sérülteket úgy kellett kivágni a roncsok közül.

Nem hivatalos forrásokból úgy tudjuk, hogy a sérültek állapota nem súlyos. A karambol okozta robajra sokan felfigyeltek a falu központjában. A helyieket a következőket nyilatkozták:

- Az egyik autó Szabadka felől jött és a másik, aki pedig Horgos felől jött elébe fordult és összeütköztek. Ezt láttam csak.
- A tűzoltók felfeszítették az autót, tűzeset az nem volt, a roncsot kellett felfeszíteni.

Hajdújárás központjában a helyszínelés során is járható volt az út egyik sávja, a forgalmat ez idő alatt közlekedési rendőrök irányították.

baleset
Hajdújárás

Most

15:50, Frissítve: 17:53

102-en vették át kollégiumi kulcsaikat

Összesen 102 elsőéves hallgató írta alá a beköltözési szerződést az Újvidéki Európa Kollégiumban. Ünnepi műsor is volt. Fremond Árpád az MNT elnöke az itthoni ösztöndíjlehetőségekre hívta fel a figyelmet.

Népszerű

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.