Ugrás a tartalomra

Közlekedési balesetben meghalt egy 25 éves nő Kraljevóban

2021.02.27
13:44
2021.02.27
13:56
Forrás
Szerbiai RTV
Egy nő meghalt egy közlekedési balesetben az éjszaka folyamán, valamivel éjfél után Kraljevóban - jelenti a szerb belügyminisztérium.

A szerencsétlenségben egy belgrádi rendszámú autó borult fel, miután vélhetően a nagy sebesség miatt repült le az útról. Egy 25 éves belgrádi nő a halálos áldozata a balesetnek. Még 2 utas megsérült, egyikük könnyebben, míg a másik súlyosabban. Az 1984-es születésű kraljevói sofőrt letartóztatták és 48 órás őrizetbe helyezték. Bűnügyi feljelentést tettek ellene.

közlekedési
baleset
Kraljevo

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.