Ugrás a tartalomra

Leégett a Nagyvárad főterén álló görög-katolikus püspöki palota

2018.08.26
09:44
2018.08.26
09:53
Forrás
MTI
Szombaton késő este kigyulladt, és szinte teljesen leégett a Nagyvárad főterén álló görög-katolikus püspöki palota - közölték a romániai hírtelevíziók.

Ötven tűzoltó kilenc tűzoltókocsival és két létrás kocsival két és fél órán át igyekezett megfékezni a lángokat. A tűzvésznek nincs halálos áldozata. Az oltás fél órával éjfél után fejeződött be, addig azonban teljesen leégett az épület mintegy 1300 négyzetméteres tetőzete, ledőlt az egyik torony, és beszakadt az első emeleti mennyezet. A görög-katolikus püspöki palotát 1903 és 1906 között építették. Az épületben felújítási munkálatok zajlottak. 

nagyvárad
tűz
püspöki palota

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.