Ugrás a tartalomra

Lefejeztek egy embert Franciaországban

2020.10.16
23:10
Forrás
MTI
Az áldozat történelemtanár volt. A rendvédelmi szervek egyik forrása úgy tudja, hogy Mohamed-karikatúrákat mutatott az iskolai tanórán, ezért később fenyegetéseket is kapott.

Lefejeztek egy férfit a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban péntek késő délután, az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot - közölték a francia hatóságok. Értesülések szerint az elkövető a nyílt utcán késsel támadt áldozatára, majd lefejezte. A rendőrség a közeli Éragny-sur-Oise településen végzett a támadóval, aki állítólag a rendőrökre is rátámadt.

A francia rendőrség szerint az áldozat egy középiskolai történelemtanár volt. A rendvédelmi szervek egyik forrása úgy tudja, hogy Mohamed-karikatúrákat mutatott az iskolai tanórán, ezért később fenyegetéseket is kapott. Szemtanúk arról számoltak be, hogy az elkövető az Allahu akbar kiáltást hallatta.

Az elkövető kilétéről ellentmondásos információk vannak. A Franceinfo hírrádió úgy értesült, hogy a támadó egy 18 éves fiatal csecsen férfi, de ezt egyelőre nem erősítették meg hivatalos forrásból. A francia terrorellenes ügyészség közölte, hogy egyebek mellett terrorista indíttatású gyilkosság miatt indított vizsgálatot.

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű