Ugrás a tartalomra

Ma van a szerb rendőrség napja

2018.05.27
10:36
2024.03.19
08:33
Forrás
Szerbiai RTV, Tanjug
A központi ünnepséget a szerbiai képviselőház előtt tartották, amelyen Aleksandar Vučić államfő és Ana Brnabić kormányfő is részt vettek.

Számos helyszínen és több városban ünneplik a Belügyminisztérium és a Rendőrség Napját Szerbiában. Felvonulások és bemutatók várták az érdeklődőket Belgrádban és országszerte. Az érdeklődők bepillantást nyerhettek a helyszínelők munkájába, lovagolhattak, és megcsodálhatták a belügyi gépparkot. A szerbiai rendőrség jól végzi munkáját, hatékonyan harcol a szervezett bűnözés ellen, és további nagyszabású akciókat hajtanak majd végre - jelentette ki a szerb belügyminiszter.

Szerb, lengyel és magyar lovasrendőrök díszfelvonulásával kezdődött a rendezvénysorozat vasárnap délelőtt Belgrádban. A rendfenntartókat magyar és a szerb rendőrzenekarok kísérték.

A Rendőrség Napja alkalmából az érdeklődők megismerkedhettek a belügyi szervek szerteágazó tevékenységével. A különleges mentőegységek is a helyszínre érkeztek. Tűzoltó bemutatót tartottak. A gyerekek habfürdőt is vehettek. Felvonultak a rohamrendőrök. Páncélozott járművek sorakoztak fel és helikopterek köröztek az égen.

A különleges egységek egy bemutatón támadókat fegyvereztek le a helyszínen. A helyzetgyakorlat is bizonyítja, hogy a hatóságok kiválóan végzik munkájukat - emelte ki az eseményen Vladimir Rebić, a szerbiai rendőrség igazgatója. „Jelentősen csökkent a dohány és más termékek felbukkanása a fekete piacon, illetve az elmúlt évben csak 76 gyilkosságot követtek el, ami a legkisebb szám az elmúlt 30 évben. Az idei év első négy hónapjában volt a legkevesebb haláleset a szerb utakon. Ezek mindenképp biztató eredmények.”

A belügyminisztérium munkáját a tárcavezető is pozitívan értékelte. Elmondta, a drogkereskedelem ellen komoly harcot folyatnak. Csak szombaton 26 személyt tartóztattak le a szerb és az osztrák rendőrség közös akciójában. A két ország erőinek együttes intézkedésében 14 marihuánatermesztő laboratóriumot is lelepleztek, és nagy mennyiségű kábítószert lefoglaltak. Az elmúlt időszakban sorozatos akciókat tartottak. Szavatolják az emberek biztonságát. „Ezt a napot a családnak és a barátkozásnak szenteljük, megőrizve a szerbiaiak bizalmát a rendőreikben. Azt szeretném, ha a gyermekeink minden pillanatban védelmezőt látnának a rendőrökben. Olyan személyt, akihez fordulhatnak.”

A belügyminiszter arról is beszélt, hogy a rendőrök munkakörülményei jelentősen javultak. Új egyenruhákat, járműveket kaptak és fejlesztették a felszerelést is. 10 százalékos béremelést biztosítottak a számukra és további fizetésemelés várható. Továbbképzéseket szerveznek, és 5000 olyan lakáshoz is hozzájuthatnak jutányosan, amelyet idén építenek.

A központi rendezvény délben kezdődött. A díszszemlén jelen volt többek között Milorad Dodik, a Bosznia Szerb Köztársaság elnöke, Ana Brnabić szerb kormányfő, Aleksandar Vulin védelmi miniszter és Аleksandar Vučić. A szerb államfő felszólalásában kifejtette: a rendvédelmi szervek biztosítják védelmünket és jövőnket. „Olyan emberek, akik minden reggel abban a tudatban mennek munkára, hogy az esti hazatérés bizonytalan. Ezért csodálom az önök családját is, akik várják önöket, és talán egyedüliként értik a munkájuk súlyát.”

A belügyminiszterhez hasonlóan a szerb államfő is beszélt a rendőrök fizetésének további növeléséről.

szerb rendőrség napja
ünnepség
Aleksandar Vučić
szerb államfő
Ana Brnabić
szerb miniszterelnök

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.