Ugrás a tartalomra

Merényletet kíséreltek meg a venezuelai elnök ellen

2018.08.05
07:52
Forrás
24.hu
Nicolás Maduro venezuelai elnöknek meg kellett szakítania beszédét szombaton egy caracasi katonai rendezvényen, mert dróntámadás célpontja volt, emiatt sürgősen el kellett hagynia a helyszínt.

Nem sokkal később az állami televíziónak a venezuelai tájékoztatási miniszter elmondta, hogy az elnöknek nem esett baja. Hírek szerint ugyanakkor a nemzeti gárda hét katonája megsebesült. Maduro három órával az incidens után rádió- és tévéinterjújában kifejtette: az ellene végrehajtott merénylet mögött bizonyosan a venezuelai jobboldal és a leköszönő kolumbiai elnök, Juan Manuel Santos áll. Maduro azt is közölte, hogy már el is fogták a merénylet néhány gyakorlati végrehajtóját. 

Venezuela
Nicolás Maduro
merénylet

Most

13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű