Ugrás a tartalomra

Nemi erőszak elkövetésének gyanúja miatt letartóztatták az ismert szerb színészt

2021.01.17
18:43
2021.01.17
19:15
Forrás
Szerbiai RTV, Blic
Gyanítható, hogy több tanítványát szexuálisan bántalmazta a saját színjátszó iskolájának helyiségeiben.

A belgrádi rendőrség ma letartóztatta a 68 éves ismert szerb színészt, Miroslav Mika Aleksićet, nemi erőszak elkövetésének gyanúja miatt - közölte a Belügyminisztérium. A közlemény szerint gyanítható, hogy a 2012 és 2020 közötti időszakban öt tanítványát szexuálisan bántalmazta a saját tulajdonában álló egyik belgrádi színjátszó iskola helyiségeiben, kettő közülük még kiskorú volt a bűncselekmény elkövetése idején. Sajtóinformációk szerint a belgrádi felsőbb ügyészség holnap hallgatja ki a gyanúsított Miroslav Aleksićet.

Ennek előzményeként a 26 éves Milena Radulović, közismert belgrádi színésznő a Blicnek nyilatkozva elmondta, hogy Miroslav Aleksić 17 éves korában erőszakolta meg őt, majd a bántalmazás többször is megismétlődött, valamint hogy nem ő volt az egyetlen áldozata a szóban forgó színésziskolában. Zorana Mihajlović miniszterelnök-helyettes, és a nemek közötti egyenlőség koordinációs testületének elnöke köszönetet mondott Milena Radulovićnak és azoknak a lányoknak, akik képesek voltak a nyilvánosság elé állni, hogy az őket ért szexuális erőszakról beszéljenek.

A közösségi oldalakon a színésznő támogatásáról szóló üzenetek terjednek. Milenát olyan neves színésztársai, énekesek és más ismert személyek is támogatásukról biztosították, mint Mirjana Karanović, Vlado Georgiev, Milena Vasić, Miodrag Radonjić és még sokan mások.

nemi erőszak

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.