Ugrás a tartalomra

Pedofíliával gyanúsítanak három fiatal szerbiai férfit

2019.11.21
13:09
Forrás
Novosti
Egyikük fel is vette tettét, majd több helyen meg is osztotta.

Három embert tartóztatott le a szerbiai belügyminisztérium pedofília gyanújával. Ezek alapján a 18 éves N. B. Veliko Gradišteből, a 22 éves I. B. Nišből, a 25 éves D. B. pedig Belgrádból kiskorúakkal készítettek pornográf tartalmakat. Az egyik gyanúsított állítólag mobiltelefonjával felvette, ahogy egy hétéves kislánnyal fajtalankodik, és a felvételt különböző alkalmazásokon osztotta meg. A gyanúsítottakat 48 órás őrizetbe helyezték.

pedofil
pedofília
letartóztatás
pornográf tartalmak

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.