Ugrás a tartalomra

A rendőrség napja Szerbiában

2019.06.16
17:25
2019.06.17
13:39
Forrás
Pannon RTV, Tanjug
Felvonulások és bemutatók várták az érdeklődőket Belgrádban, akik a rendőrség különleges alakulatainak munkájába is betekinthettek.

Ma ünneplik a Belügyminisztérium és a rendőrség napját Szerbiában. Lovasrendőrök és rendőrzenekarok díszfelvonulásával kezdődött meg a szerb Belügyminisztérium és a rendőrség napjának rendezvénysorozata Belgrádban.

Fotó: Tanjug/ Dimitrije Goll

Több különleges egység is bemutatót tartott. Az érdeklődők egyebek mellett a bűnüldöző egységek és a határőrség munkájába is betekinthettek. Sőt, a gépparkot is a megcsodálhatták. Nebojša Stefanović, belügyminiszter, Szerbia (SZHP): „A mi elsődleges feladatunk természetesen Szerbia biztonsága. A rendőrségi szervek hatalmas munkájának köszönhetően egy biztonságos és kiegyensúlyozott országban élünk.”

Fotó: Tanjug/ Dimitrije Goll

A belügyminiszter szerint az elmúlt időszakban észrevehető módon sikerült csökkenteni a súlyos bűncselekmények számát az országban, ami számokkal is alátámasztható. „Napjainkban 11 százalékkal kevesebb bűncselekmény van, mint korábban. Kevesebb a súlyos bűncselekmény. Ma összehasonlíthatatlanul jobb a helyzet.”

A szerb belügyminiszter hozzátette, a rendőrség az elmúlt időszakban rekordmennyiségű kábítószert foglalt le, ezen felül pedig rendszeresen preventív előadásokat tartanak az ország iskoláiban is.

rendőrség
Nebojša Stefanović

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.