Ugrás a tartalomra

Robbanás történt a nagybecskereki vízgyárban

2020.12.14
15:42
2020.12.14
18:13
Forrás
Pannon RTV
Egy személy súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett a robbanásban, amely ma hajnalban történt a nagybecskereki vízgyárban. Egyikük sincs életveszélyben. Egy időre víz nélkül maradt a város. A robbanás okairól még nincs hivatalos közlemény.

Miközben a rendőrség és a tűzoltóság illetékesei a helyszínelést végezték, a vízgyár előtt újságírók hada várakozott, abban a reményben, hogy hivatalos információt kapnak a történtekről. De csak annyit közöltek velük, hogy - a helyszínelés elhúzódása miatt - hétfőn nem kaphatnak információt a robbanás okairól. Nem hivatalos információk szerint a klóradagoló rendszer meghibásodása okozta a detonációt. Közben teljesen leállt a város vízellátása.

Siniša Gajin, sajtófelelős, Városi Vízművek, Nagybecskerek: „Nyolc óra 20 perckor a vízgyár vezetése tájékoztatta a Városi Vízműveket, hogy a berendezés meghibásodása miatt nem tudják biztosítani a város vízellátását, és emiatt át kell, hogy vegyük a vízellátást. Abban a pillanatban ehhez hozzá is fogtunk, kilenc óra körül teljesen leállt a vízellátás, és átkapcsoltuk a rendszert a vízművekre.”

Nagybecskereken a magas arzéntartalom miatt 2004 óta tilos a vezetékes víz használata. Ez nem változott a vízgyár próbaüzemeltetése alatt sem, ami kisebb-nagyobb szünetekkel már három éve tart. Vagy nem volt megfelelő a víz minősége, vagy pedig – mint ezen a nyáron is – nem volt elegendő mennyiségű víz a vezetékben.

Siniša Gajin, sajtófelelős, Városi Vízművek, Nagybecskerek: „Természetesen most ez a víz sem iható. A vízgyárból eddig érkező víz sem kapta meg a szükséges, hivatalos engedélyt, vagyis nem szűnt meg a vezetékes víz használatának tilalma. Ez vonatkozik most erre a vízre is, amely közvetlenül a kutakból kerül a vezetékbe. Tehát hangsúlyozom: a víz nem iható.”

A nagybecskereki vízvezeték-hálózatból tehát újból sárgás víz folyik és nem tudni, hogy meddig lesz így.

Siniša Gajin, sajtófelelős, Városi Vízművek, Nagybecskerek: „Fontos kihangsúlyozni, hogy mindaddig, amíg nem kapunk hivatalos információt a vízgyárból, a meghibásodás mértékéről és az újraindulásuk kilátásairól, addig a város vízellátása közvetlenül a kutakból történik, és ezt a Városi Vízművek biztosítják.”

A magántulajdonban lévő vízgyárban tavaly szeptemberében kezdték el újra a víz megtisztítását. Többször is hangsúlyozták, hogy az üzemben megtisztított víz megfelel a követelményeknek. Reményüknek adtak hangot, hogy hamarosan megszűnik a vezetékes víz használatának tilalma. Azt is közölték, hogy egy újabb víztartályt építettek, amelynek köszönhetően stabilizálódhat a nyomás a hálózatban.

Nagybecskerek
nagybecskereki vízgyár
robbanás

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű