Ugrás a tartalomra

Szexért cserébe filmes főszerep

2019.03.10
19:22
2024.03.19
08:45
Forrás
index.hu
Belső vizsgálat indult Kevin Tsujihara, a Warner Brothers filmstúdió vezérigazgatója ellen, miután a Hollywood Reporter arról számolt be, hogy szexért cserébe kínált filmszerepet egy színésznőnek.

Az amerikai lapnak Charlotte Kirk színésznő beszélt a stúdiófőnökkel folytatott viszonyáról. Ebben olyan üzenetet is nyilvánosságra hozott, amiben Tsujihara azt írja, dolgozni fog azért, hogy a színésznő minél több szerephez jusson.

Charlotte Kirk két olyan filmben szerepelt, amit a Warner stúdió készített, a 2016-ban bemutatott Hogyan legyünk szinglik? és a 2018-as Ocean's 8-ben, itt a szereposztás folyamatába nem szólt bele Tsujihara.

A vezérigazgató közleményben kért bocsánatot a cég dolgozóitól. Ebben azt ígéri, hogy egy külsős cég fogja kideríteni, pontosan mi történt, ő pedig a jövőben azon fog dolgozni, hogy ne legyenek ilyen ügyei.

szex
színésznő

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.