Ugrás a tartalomra

Tagadta az ellene felhozott vádakat Milan Radoičić

2023.10.03
20:39
Forrás
Szerbiai RTV
Egyebek mellett azzal vádolják, hogy egy ismeretlen személyekből álló csoport vezetőjeként szeptember 24-én Banjska területén a fellépésével emberek életét veszélyeztette.

Tagadta az ellene felhozott vádakat Milan Radoičić a belgrádi felső ügyészség meghallgatásán. Radoičićot több ismeretlen személlyel együtt elkövetett bűncselekménnyel, bűncselekmények elkövetésére irányuló összeesküvéssel, lőfegyverek és robbanóanyagok illegális előállításának, birtoklásának, hordásának és kereskedelmének, valamint közbiztonság elleni súlyos bűncselekmények gyanújával vádolják.

Az ügyészség Radoičić előzetes letartóztatását javasolta, mivel szerintük fennállhat a szökés veszélye. Az elrendelt nyomozás több, egyelőre ismeretlen személyre is kiterjed. Radoičićot továbbá azzal vádolják, hogy január és szeptember 24-e között Tuzlából fegyvereket, lőszereket és robbanószerkezeteket szerzett be. A fegyvereket Belgrádba szállították neki, majd Koszovó és Metóhia területére vitte azokat. Radoičićot azzal is vádolják, hogy egy ismeretlen személyekből álló csoport vezetőjeként szeptember 24-én Banjska területén a fellépésével emberek életét veszélyeztette.

Radoičić ügyvédje, Goran Petronijević ma azt mondta, a házkutatás során a hatóság emberei az ügyfele ellen felhozott vádak szempontjából semmi lényegeset nem találtak. Az ügyvéd hozzátette, az illetékesek ideiglenesen lefoglalták azt a fegyvert, amelyre Radoičićnak engedélye van.

Milan Radoičić

Most

22:25

Mága Zoltán koncertezett Topolyán

A hegedűművész Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elhunyt elnökének emléke előtt tisztelgett az eseménnyel a Sarlós Boldogasszony-plébániatemplomban.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.