Ugrás a tartalomra

Terrortámadás Bécsben - a rendőrség az elkövető bűntársait keresi

2020.11.03
12:12
2020.11.03
23:08
Forrás
hirado.hu
Már öt halottja van a bécsi támadásnak, eddig négy járókelő és az egyik merénylő vesztette életét a lövöldözésben.

Terrortámadás történt tegnap este Bécsben. Összehangolt terrortámadás volt, több helyszínen, szinte egy időpontban. A halálos áldozatok mellett 17 személy megsérült, közülük többen súlyosan. A rendőrség továbbra is keresi a lehetséges bűntársakat.

Ausztriában háromnapos gyászt rendeltek el a történtek miatt.

A lelőtt elkövető egy 20 éves férfi, aki Bécsben született. A beszámolók szerint az észak macedón származású, de albán nemzetiségű Kujtim Fejzulaj korábban börtönben is volt, 2019-ben szabadult. 22 hónap börtönre ítélték terroristákkal való szövetkezésért. Az Iszlám Állam harcosaihoz akart csatlakozni, de csak Törökországig jutott el. Szíriába már nem tudott átjutni, kiadták Ausztriának. A börtönből néhány hónap múlva feltételesen szabadult. Az illetékesek legfeljebb négy elkövetőt feltételeznek a tegnap esti támadás kapcsán. A lelőtt támadó társai szökésben vannak.

A bécsi zsinagógában, illetve a város más részein egyidőben végrehajtott támadások után aktiválták a terrorelhárító erőket. A hadsereg egységei megszállták az osztrák fővárost, és a különleges erők is rendelkezésre állnak a terrorizmus elleni küzdelem támogatására - közölte a belügyminisztérium.

Időközben az osztrák rendőrség őrizetbe vett egy férfit Linzben a hétfői bécsi merénylet után – jelentette az osztrák közszolgálati televízió. A férfit, akiről azt közölték, hogy iszlamista, egy házból vezették ki bilincsben állig felfegyverezett rendőrök. A közszolgálati adó hozzátette, egyelőre nem tudni, hogy a férfi kapcsolatban állt-e az osztrák fővárosban elkövetett fegyveres támadással. Felső-Ausztria kormányzója és az országos rendőrfőkapitány is megerősítette az őrizetbe vételt.

Sebastian Kurtz osztrák kancellár sajtótájékoztatót tartott ma a történtekkel kapcsolatban. Azt mondta, hogy a négy civil áldozatot hidegvérrel ölték meg, két idős személyt, egy fiatal férfit és egy munkáját végző pincért. Hozzátette, hogy a terroristák célja, hogy a lakosság körében viszályt váltsanak ki, ezt pedig nem szabad megengedni.

Nem engedhetjük meg, hogy a terroristák elérjék a céljukat - mondta. Az osztrák kancellár szerint a terroristák viszályt akarnak szítani a társadalomban, hogy az megosztottá váljon. A tegnap esti támadásban négy személy vesztette életét, a terrorista közvetlen közelről ölte meg őket - mondta az osztrák kancellár. Összesen 14 személyt sebesített meg, köztük egy rendőrt. Többen súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. Kurz megerősítette, hogy iszlamista támadásról van szó, az alapvető értékek, életmodell és demokrácia elleni gyűlölet vezérelte a támadót - mondta. Az osztrák kancellár kiemelte, ez a civilizáció és a barbárság küzdelme.

Háromnapos gyászt rendelt el az osztrák kormány a tegnap esti bécsi terrortámadás áldozatainak emlékére. Ausztria vezetői Sebastian Kurz kancellár és Alexander van der Bellen vezetésével pedig koszorút helyeztek el ma a támadás helyszínén. Oskar Deutsch, a bécsi zsidó hitközség elnöke és az ellenzék tagjai is koszorúztak.

Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, és azt üzente, hogy a gyűlölet soha nem lesz erősebb a szabadság, a demokrácia és a szeretet egységénél. Éljen a szabadság, éljen Ausztria, éljen a közös, békeszerető Európánk! - fogalmazott van der Bellen.

Brüsszelben az Európai Bizottság egyperces néma csönddel emlékezett meg az ausztriai és a franciaországi terrortámadások áldozatairól. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke telefonon beszélt ma az osztrák kancellárral. Részvétét fejezte ki, és támogatásáról biztosította Ausztriát. Az európai család Ausztria mellett áll, és könyörtelenül fogunk harcolni együtt a terrorizmus ellen - üzente von der Leyen.

A legújabb hírek szerint az osztrák belügyminisztérium úgy véli, semmi nem utal arra, hogy egy második elkövető is részt vett volna a hétfő esti bécsi merényletben – közölte kedden Bécsben Karl Nehammer belügyminiszter. A helyszínen készült videófelvételek elemzése jelenleg is tart, így mindaddig, amíg az értékelés nem fejeződik be, nem jelenthető ki biztosan, hogy hány elkövető felelős a bűncselekményért.

Michael Ludwig bécsi polgármester elmondta, hogy a bécsi kórházakba szállított 24 ember közül egy meghalt, tízet elbocsátottak, tizenhármat továbbra is kezelnek, közülük háromnak válságos az állapota. A hivatalosan terrorcselekménynek minősített támadás után a rendőrség tizennégy embert vett őrizetbe, és tizennyolc ingatlanban tartott házkutatást.

Szlovákiából származhat az a fegyver és a lőszer, amelyet a hétfői bécsi terrorista támadás elkövetője használt – állítja a heute.at osztrák hírportál.

Roman Mikulec szlovák belügyminiszter megerősítette ezt az értesülést. Olyan információm van, miszerint nálunk, Szlovákiában járhatott a támadó, illetve a tettesek egyike, és lőszervásárlás iránt érdeklődött. Ezt az értesülést jelenleg a biztonsági szolgálatokkal ellenőrizzük – fogalmazott a politikus.

Az osztrák hírportál úgy tudja: a bécsi merénylet elkövetője júliusban járt Szlovákiában, ahol közvetítők segítségével AK–47 típusú automata puskát és lőszert vásárolt. A szlovák rendőrség a bécsi terrortámadás után azonnal ellenőrizni kezdte az osztrák–szlovák határon lévő különféle határátkelőket. Tekintettel arra, hogy a terrortámadást a bécsi zsinagógánál hajtották végre, Szlovákiában megerősítették a zsinagógák és a zsidó emlékhelyek ellenőrzését.

Szúrópróbaszerű ellenőrzéseket vezetett be a cseh-osztrák határátkelőkön Csehország, és megszigorította az országban lévő zsidó imahelyek és emlékhelyek védelmét - jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió a bel- és külügyminisztériumra hivatkozva. "Szükségesnek tartjuk ezeket az intézkedéseket, mert a bécsi merénylet valószínű elkövetői közül néhányan még szabadlábon vannak" - indokolta az intézkedések bevezetését Tomás Petrícek külügyminiszter a televízióban. A miniszter szerint a bécsi áldozatok között cseh állampolgárok nincsenek.

Bécs
Zsinagóga
lövöldözés
támadás

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.