Ugrás a tartalomra

Több helyszínen volt bombariadó Belgrádban

2022.10.10
17:29
Forrás
Szerbiai RTV
Egyelőre nem tudni, valósak voltak-e a fenyegetések.

A Belügyminisztérium jelentése szerint öt helyet jelöltek meg a fenyegető emailben: a Szent Száva-templomot, a Katonai Orvosi Akadémiát, a Szerbiai Klinikai Központot, a Zvezdara Klinikai Kórházi Központot és a belgrádi Jogi Kart.

A nova.rs email-címére olyan információt juttattak el, miszerint összesen 21 fővárosi helyszínen helyeztek el bombát, köztük a már említett 5 helyszínen is.

A Szerbiai RTV úgy tudja, a Jogi Kar épületét kiürítették, a különleges rendőrségi alakulatok a helyszínre vonultak és keresik a bombát.

A többi helyszínről egyelőre nincsenek információk.

Belgrád
bombariadó
rendőrség
e-mail
fenyegetés

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.