Ugrás a tartalomra

Több mint egymillió dináros kárt okoztak a tüntetők az újvidéki városházán

2020.07.14
21:52
Forrás
021.rs
Több mint 50 ablakát törték be az újvidéki városházának a tüntetők július 8-án. Az anyagi kárt - amely csak az ablakokra vonatkozik - 1,2 millió dinárra becsülik.

 A vandál demonstrálók a földszinten 39, az első emeleten 13 ablakot rongáltak meg. Azon az estén fáklyát is dobtak be az egyik betört ablakon, és Újvidék polgármestere, Miloš Vučević az eset kapcsán azt mondta, szerencse a szerencsétlenségben, hogy a fáklya a padlóra esett, nem pedig a papírokkal teli asztalra vagy a függönyre, mert akkor kérdés, hogy el tudtuk volna-e oltani a tüzet. A tartományi székváros első embere korábban azt mondta, a városházán esett teljes kár körülbelül négymillió dinár lehet.

Újvidék
tüntetés

Most

18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.
17:18, Frissítve: 19:33

Az éghajlatváltozás a méztermelésre is kihat

Az enyhe téli időjárás és az éghajlat változása a méhészeket is nehéz helyzetbe hozza. A méhészek elmondása szerint idén szokatlanul korán virágzásnak indult a repce és az akác, aminek hatására a méhek is idő előtt megkezdték munkájukat.

Népszerű