Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Szalai Adrián

Több száz négyzetméternyi területen vágtak ki nyárfákat

2017.11.27
19:12
2017.11.27
19:32
Forrás
Pannon RTV
A fiatal nyárfákat illegálisan távolították el a hétvégén a palicsi bekötőútnál. Az ügyben jelenleg is tart a nyomozás. Az eset nagy felháborodást váltott ki a helyiek körében.

Ismeretlen tettesek mintegy 200 méternyi fát vágtak ki a palicsi bekötőút egy szakaszán, mindezt védett területen. A rendőrség bűnvádi feljelentést tett az ügyben.

Még mindig a földön hevernek azok a farönkök, amelyeket a hétvégén fűrészeltek ki illegálisan. A nyárfák a palicsi bekötőút mellett sorakoztak. A fasor közterületen húzódott, kivágásuk engedélyhez van kötve. Az esetet a helyi mezőőr vette észre pénteken reggel, aki ezt azonnal jelezte Osztrogonác Simonnak. Szabadka Városi Tanácsának mezőgazdasággal megbízott tagja értesítette a kommunális rendőrséget, ők azonban nem találták meg a helyszínt. Osztrogonác Simon, mezőgazdasággal megbízott tag, Szabadka Város Tanácsa: „Délután folyamán aztán a mezőőr újra jelentette nekem, hogy mozgást lát a helyszínen. Hat óra körül érkeztem ide, és akkor a látvány sokkal drasztikusabb volt. Itt egy egész sor nyárfa, a szélvédősáv, az úton hevert. Közben hat-hét ember láncfűrésszel vágta a fát. Közben értesítettem a palicsi rendőrséget, ahonnan bizonyos idő után kiértek a helyszínre. Természetesen mire a rendőrség ideért, addigra a helyszínen lévő munkások elszöktek.”

Ezt követően a rendőrség éjszaka is felügyelte a területet, hogy a bűncselekmény jeleit megóvják. Ennek ellenére szombaton folytatódott a jogtalan fakitermelés. A helyszínre egy teherautó érkezett, amire a kivágott farönköket pakolták fel. Osztrogonác Simon, mezőgazdasággal megbízott tag, Szabadka Város Tanácsa: „A farönkök egy részét fel is pakolták, mire a rendőrség újra megérkezett. Természetesen elkobozták a gépjárművön lévő farönköket, amiket a helyi lerakatban helyeztünk el. Ezután jegyzőkönyv készült. Most folyamatban van a kár felbecsülése. A palicsi rendőrség még péntek este a lopás miatt az ügyészségen eljárást indított. Az ügyészség elkezdte a nyomozást. Most a legfontosabb, hogy egy bírósági szakértő felmérje a kárt.”

A kivágott fáknak szélvédő funkciójuk is volt. Egyelőre az illetékesek sem tudják, hogy ki lehetett az elkövető, azonban bíznak abban, hogy mihamarabb kézre kerül a tettes.

nyárfa
illegális
fakivágás
Osztrogonác Simon

Most

20:50, Frissítve: 22:10

Argentína negyeddöntős, a hollandok már várják őket

1:0-ra vezetett Argentína Ausztrália ellen az első félidő végére. A második játékrészben már két gólra növelték előnyüket a dél-amerikaiak. Álvarez is betalált, majd Ausztrália szépített, de ez nem volt elég, 2:1-re győztek Messiék.

Népszerű