Ugrás a tartalomra

Többtíz bűnözőt tartóztattak le Szerbiában

2018.07.12
17:14
2024.03.19
08:41
Forrás
Belügyminisztérium
69 embert letartóztattak, 99 ellen pedig bűnvádi feljelentést tettek a szerbiai belügyminisztérium tagjai az ügyészséggel együttműködve az elmúlt napokban.

A letartóztatottakat erőszakos viselkedéssel, súlyos testi sértéssel, kényszerítéssel, rablással, lopással, biztonság veszélyeztetésével és üldözéssel vádolják. A bűncselekmények között szerepel a nemi erőszak, fajtalankodás, pornográf tartalmak birtoklása, bemutatása és beszerzése, valamint kiskorú személyek kihasználása pornográf tartalmak készítésére.

Szerbia
letartóztat

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.