Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Traktort rongáltak Bajsán

2019-05-23
15:24
2019-05-23
15:48
Forrás
Pannon RTV
Szándékosan megrongálták a bajsai Szabó család traktorját - nyilatkozta stábunknak a családfő.

Szabó István elmondta, az elmúlt napokban kezdte a növények permetezését, és rögtön az első fordulónál arra lett figyelmes, hogy mind a két első traktorgumi kilyukadt, szögek álltak ki belőlük. Az eset másnap megismétlődött, és sorra a többi traktor kerekei is kilyukadtak. A család - az elmúlt napokban történt események után - meg van győződve arról, hogy valaki szándékosan akart kárt tenni a gépeikben. A topolyai rendőrséghez fordultak, feljelentést tettek ismeretlen elkövető ellen. A Szabó családnak ezáltal nem csak anyagi kára keletkezett, hanem a permetezéssel is késnek.

Szabó István, mezőgazdasági termelő, Bajsa: Nagyon nagy kár keletkezett, mert ez nemcsak az a kár, hogy kilyukadtak a gumik, és kell bele új belső, meg kell javítani, hanem már egy napja állunk a permetezéssel, ami már el van késve egy kicsit az esőzések miatt, és nem halad a termelés. Ebből kifolyólag is majd lesz kárunk, és ebből a legkisebb a gumik. Ezt sem lehet tudni, mert ez egy 50 hektáros parcella, úgyhogy nem tudni, hány ilyen akna van elrejtve valahol. Ennek még koránt sincs vége.

Bajsa
traktor
rongálás

Most

19:14, Frissítve: 19:22

A kormány támogatja az egészségturizmust

Szerbia 2015 óta jelen van a legismertebb egészségügyi vásárokon, Londonban, Berlinben, Madridban, Moszkvában, és egyre több ember érkezik az országba valamilyen egészségügyi beavatkozás miatt.

Népszerű

Ismét összefogtak az oromi és csantavéri termelők

Újraszántották a két falut összekötő több mint 5 kilométeres földesutat. A forgalmas útszakasz nagyon rossz állapotban volt, ezért döntöttek úgy a gazdák, hogy saját maguk oldják meg a problémát.

Kiemelték a Hableány turistahajót

A turistahajó május 29-én süllyedt el 35 emberrel. A fedélzetén 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet tartózkodott.