Ugrás a tartalomra

Újabb halálos balesetek a szerbiai utakon

2019.08.03
10:52
2024.03.19
08:35
Forrás
Szerbiai RTV, blis.rs
Hajnalban Nagybecskereknél, délelőtt viszont a Belgrád-Niš autópályán történt halálos baleset.

Valamivel fél hat előtt felborult egy autó a Nagybecskerekről Begafő felé vezető úton. A személygépkocsi eddig ismeretlen okokból tért le az útról. Az esetben egy személy életét vesztette, míg az anyósülésen utazó személyt kórházba szállították.

Súlyos közlekedési baleset volt a Belgrád-Niš autópálya-szakaszon a szerb főváros felé vezető irányban is - írja a Blic. Két autó ütközött össze, amelynek következtében az egyik kigyulladt. A belügyi tárca tájékoztatása szerint halálos áldozata is van a balesetnek, három személy életét vesztette, köztük egy gyerek, és többen megsérültek. A rendőrség, valamint a tűzoltóság is kivonult, a helyszínelés ideje alatt lezárták az autópályát, és torlódás alakult ki Belgrád felé.

A baleset után egy finn állampolgárt letartóztatott a rendőrség, aki azt a német rendszámú autót vezette, amely nekiütközött annak a személygépkocsinak, amelynek utasai közül hárman életüket vesztették.

szerencsétlenség
Nagybecskerek
Belgrád
Niš

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.