Ugrás a tartalomra

Újvidéki embercsempészt fogtak Mórahalmon

2014-01-24
12:29
A határrendészek egy feltartóztatott személyautóban tizenkét határsértőt és egy embercsempészt találtak
A határrendészek egy feltartóztatott személyautóban tizenkét határsértőt és egy embercsempészt találtak. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az olasz rendszámú kocsit egy 21 éves újvidéki férfi vezette, akinek az lett volna a feladata, hogy eljuttassa az afgán, koszovói és török állampolgárokat Bécsbe. A rendőrség a férfit embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult. (MTI)

Most

08:50, Frissítve: 09:06

Gyilkosság és öngyilkosság Kruševacon

Lelőtte feleségét és annak testvérét szombaton délelőtt egy kruševaci kávézó teraszán az 57 éves M.J., majd elmenekült a helyszínről - áll a szerb belügyminisztérium közleményében.
08:44

Bojkott mellett döntött az ellenzék

A választások bojkottja mellett döntött szombati ülésén a Demokrata Párt, a Szociáldemokrata Párt és az Együtt Szerbiáért szervezet egyesülésével létrejött Egyesült Demokrata Párt.

Népszerű

Párját ritkító menyegző volt Palicson

Vidékünkön ma már ritkaságszámba megy az ősi zsidó hagyomány szerinti esküvő. Ezért is volt látványos és párját ritkító a pénteken Palicson megtartott menyegző.

Halálos baleset Ásotthalomnál

Halálos autóbaleset történt Ásotthalom közelében ma hajnalban, az 55-ös főúton - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.