Ugrás a tartalomra

Vádat emeltek a gázoló ellen

2021.05.31
11:45
Forrás
Index.hu
Vádat emeltek a magyarországi Kiskunhalason az ellen a férfi ellen, aki még 2019-ben elütött, majd harminc méteren át tolt a kocsi alatt egy kerékpározó kislányt.

A sofőr ittas volt, ráadásul segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt. A 13 éves gyerek súlyosan megsérült, több csontja is eltört, de maradandó károsodást nem szenvedett. A férfi ellen most súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat – tudatja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye. Az ügyész végrehajtandó börtönt, valamint közügyektől és közúti járművezetéstől való eltiltást kért.

gázoló
vádemelés
Kiskunhalas

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.