Ugrás a tartalomra

Vádat emeltek a manhattani gázoló ellen

2017.11.02
08:31
2024.03.19
08:37
Forrás
MTI
New Yorkban vádat emeltek Sayfullo Saipov ellen, aki teherautóval az Iszlám Állam nevében nyolc halálos áldozatot és több súlyos sebesültet követelő, gázolásos terrorakciót követett el.

A hét éve az Egyesült Államokban élő, üzbég származású 29 éves férfi ellen nyolc ember meggyilkolása és egy külföldi terrorszervezetnek, az Iszlám Államnak nyújtott támogatás miatt emeltek vádat. A manhattani főügyész szerint az első vádpont miatt maximálisan kiszabható büntetés az életfogytig tartó szabadságvesztés, míg a második vádpontért halálos ítélet is járhat.

Saipov vallomásában elmondta, azért választotta Halloween napját, mert azt remélte, a lehető legtöbb ember lesz az utcán. Két hónapig készült a merényletre, eredetileg azt tervezte, hogy a Brooklyn-hídon is és a 2001. szeptember 11-i terrortámadás emlékműve közelében kanyargó kerékpáros úton is belehajt a tömegbe.

Közben az FBI szerdán este bejelentette: körözést adott ki egy másik üzbég férfi, Mukhammadzoir Kadirov ellen. A 32 éves férfit "a támadásban érintett személyként" akarják kihallgatni.

New York
Manhattan
gázoló
iszlám
terror

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.