Ugrás a tartalomra

Veronai buszbaleset: Megtagadta a vallomást a háziorvos

2019.01.07
13:52
Forrás
24.hu
Nem ismeri el a bűnösségét az az orvos, aki tudott a sofőr alvászavaráról, mégsem vizsgálta meg.

Megtagadta a vallomást az a háziorvos, akit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének a gyanúja miatt hallgatott ki a magyar Nemzeti Nyomozó Iroda december 14-én, a 2017. januári, 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbalesettel kapcsolatban – tudta meg a 24.hu. A gyanú szerint a háziorvos tudott az autóbusz-vezető alvászavaráról, mégsem végezte el soron kívül a férfi egészségügyi alkalmassági vizsgálatát. A szabadlábon védekező háziorvos nem ismerte el bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatása során. A háziorvos panaszt tett a gyanú közlése ellen. A háziorvos legfeljebb egy év börtönt kaphat, ha bűnösnek találják. 

buszbaleset
háziorvos
vallomás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.