Ugrás a tartalomra

Vezessünk lassabban, tartsunk nagyobb követési távolságot!

2020.01.17
13:29
Forrás
Tanjug
Továbbra is köd nehezíti a közlekedést Szerbiában. A látási viszonyok korlátozottak, 100 méternél is kisebb a látótávolság. Az úttest nedves, azokon a helyeken, ahol mínuszokat mérünk, jég képződhet.

Továbbra is köd nehezíti a közlekedést Szerbiában. A látási viszonyok korlátozottak, 100 méternél is kisebb a látótávolság. Az úttest nedves, és azokon a helyeken, ahol mínuszokat mérünk, jég képződhet. Fokozottan kell figyelniük a sofőröknek egész Vajdaságban, de különösen rosszak a közlekedési feltételek Bánátban és Szerémségben, továbbá az ország más részein is, például Belgrádban, valamint Nyugat- és Délkelet-Szerbiában.

Lehet, hogy végre fellélegezhetünk, mert az előrejelzések szerint a nap derekán jön a szél, ami megszabadít bennünket a ködtől, és ezzel együtt a levegőben lévő szennyezéstől. Szakemberek szerint délkeleti szél fúj majd, ami Szerbia egyes részein javít a levegő minőségén. Ugyanakkor nem mindenhol száll föl a köd. Vajdaság nyugati részén, továbbá Nyugat- és Délnyugat-Szerbiában a völgyekben megmarad a sűrű köd még szombaton is.

köd
útviszonyok
sofőr
autó

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű