Ugrás a tartalomra

Vízbe fulladt egy 15 éves fiú

2021.06.22
13:07
Forrás
Magyar Szó
Vízbe fulladt egy 15 éves fiú a Rzav folyóban, amely Arilje városán folyik keresztül - jelenti a szerb sajtó.

A baleset Uski Virnél történt tegnap, ahol a kamasz két társával együtt fürdött, tudósít a Blic. A szemtanúk szerint a 15 éves fiú úszott a folyóban, majd az egyik pillanatban hirtelen elmerült. A barátai beúsztak érte, és kihúzták a partra, azonban már késő volt. A helyszínre gyorsan megérkezett a mentőcsapat, az orvosok megpróbálkoztak az újraélesztéssel, azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

fulladás

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.