Ugrás a tartalomra

Vulin: Az elnök ellen tervezett merényletről értesültünk

2022.01.21
22:31
Forrás
Tanjug
Egy olyan bűnbanda után nyomoznak, amely merényletet tervez Aleksandar Vučić szerb államfő ellen - nyilatkozta Aleksandar Vulin.

Szerbia belügyminisztere kifejtette, hogy egy bizonyos Radoje Zvicer lehet a háttérben.

A tárcavezető elmondta, hogy az információra az Europol hívta fel a figyelmüket még január közepén. Egy EU-tagország osztotta meg velük az információkat.

A politikus elmondta, hogy jelenleg is nyomoznak az ügyben.

„Egy átfogó akciót indítottunk, hogy a bűnbanda minden tagjának kilétére fény derüljön. Aleksandar Vučić szerb elnök megölése a céljuk. A csoport élén egy montenegrói állampolgár, Radoje Zvicer áll. Szerbia elfogató parancsot adott már ki ellene.”

Ana Brnabić szerb miniszterelnök úgy nyilatkozott, az Aleksandar Vučić államfő elleni merényletet február első két hetére tervezték. Ez a valaha látott legkomolyabb fenyegetés - tette hozzá a kormányfő. Mint elmondta, a bűnszervezet tagjai a környező országokból és az Európai Unióból származnak. Az ő gyanúja is az, hogy Radoje Zvicer állhat a csoport élén.

Az állam végzi a feladatát, az elnök védelmét fokozták - tette hozzá a miniszterelnök.

Aleksandar Vulin
Aleksandar Vučić
merénylet

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.