Ugrás a tartalomra

110 éves a Lifka mozi

2021.10.02
11:49
2021.10.02
17:30
Forrás
Pannon RTV
A szabadkai Lifka mozi 110 éves évfordulóját ünnepelték pénteken, megemlékezve Lifka Sándor filmes úttörő múltjáról.

Az eseményen megkoszorúzták Lifka Sándor mellszobrát, és megnyitották A Lifka 110 éve című tárlatot, korabeli filmplakátokkal és fényképekkel idézték meg a régmúlt idők moziját.

Lifka Sándor 110 éve hozta létre az első mozit Szabadkán. A mozi előtti szobornál emlékeztek meg térségünk egyik első filmes úttörőjéről. Aleksandar Toković, a Lifka Sándor Art Mozi igazgatója azt szeretné, ha méltó utódai lehetnének Lifkának.

„Nagy kihívás és nagy törekvés mindannyiunk számára, akik valamilyen módon a munkánkon keresztül kapcsolatban vagyunk a mozival, a filmművészettel, hogy továbbvigyük az ő művét.”

Lifka Sándor ugyan nem készített szerzői filmeket, de lefektette a dokumentumfilm alapjait. Siflis Zoltán filmrendező szerint, amiért Lifka ma is büszke lehetne, az az, hogy a mozi ennyi év után is, ugyan szerényebb változatában, de tovább él.

„De én egyet mondok, 110 év és az ő jelentősége sokkal nagyobb, mint amilyen szerényen ez meg lett ünnepelve. Erre egy nagy regionális megemlékezést kellett volna szervezni, mert ez egy kerek évforduló.”

A programot rövid filmvetítések és kerekasztal-beszélgetés zárta.

Lifka Art Mozi
Lifka Sándor
mozi
Szabadka
megemlékezés

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.