Ugrás a tartalomra

18 produkciót mutattak be a Bácsfeketehegyi Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozón

2018.05.05
18:05
2018.05.05
20:40
Forrás
Pannon RTV
Mintegy négyszáz résztvevővel zajlott a XI. Bácsfeketehegyi Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozó.

Tizennyolc produkciót mutattak be a résztvevő általános iskolás gyermekcsoportok. A rendezvény nemzetközivé vált, vajdasági fellépőkön kívül a horvátországi Eszékről is érkeztek vendégek a találkozóra.

Népmeséket, mesefeldolgozásokat, improvizációkat, továbbá a csoportok saját darabjait mutatták be a rendezvényen. A Palicsi Színjátszó Grund Karinthy Frigyes: Az emberke tragédiája c. darabot készítette el a megmérettetésre.

Horvát Réka, tag, Palicsi Színjátszó Grund: „Huszonöten vagyunk körülbelül, és nyolc hónapig készültünk rá, büszkék vagyunk magunkra, a csapat is olyan, hogy beleéli magát, és szereti amit csinál.”

A színházon kívül a helyi Kultúrotthonban és a nyári színpadon zajlott a rendezvény. Az előadások közötti szünetekben csoportfoglalkozásokat tartottak a gyerekeknek, amelyek célja az volt, hogy szabadabban mozogjanak a színpadon.

Az eszéki csapat először vett részt a műhelytalálkozón.

Ferenczi Nikolett, magyartanár, Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ, Eszék: „Nagyon örülünk a meghívásnak, nagyon jó itt lenni, nagyon sokat tanulunk magunkról, a többi csoporttól, a többi csoportról ezeken a délutáni foglalkozásokon, nagyon sokat kapnak a gyerekek.”

A rendezvény a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szakmai együttműködésével jött létre.

Hajvert Lódi Andrea, szervező, Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság: „A gyerekek megnézhetik egymás munkáját, tehát nem csak bemutatkozunk és hazamegyünk, hanem megnézzük egymást és együtt töltjük az egész napot és közös foglalkozásokon veszünk részt, ahol nem csak tanulunk valamit a színházról, hanem arra is lehetőség nyílik, hogy megismerjük egymást.”

Az előadásokat vajdasági és magyarországi szakmai zsűri értékelte, majd a felkészítőknek értékelést tartottak. A Bácsfeketehegyi Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozó a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó vajdasági selejtezője is egyben.

Bácsfeketehegy
Bácsfeketehegyi Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozó
Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.