38. Szólj síp, szólj! Törökbecsén

Az esemény a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya, az Újvidéki Rádió, valamint a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület által valósult meg. A versenyre megközelítőleg 700 résztvevő érkezett.

Vajdaság több településéről érkeztek óvodás és általános iskolás fiatalok a 38. Szólj síp, szólj! népzenei vetélkedőre. A rendezvénynek a törökbecsei művelődési ház adott otthont, ahol a nap folyamán 120 műsorszámot tekinthettek meg az érdeklődők.

Tubicsák Kitti, Mohol: „Most lesz majd hegedűvel a fellépésem. Később pedig majd tamburával. Hegedűvel egyedül vagyok. Van még két csapattársam, akik otthon maradtak. Viszont tamburával jó sokan vagyunk.”

A vetélkedőn különböző korcsoportokban és kategóriákban mutatkozhattak be a gyerekek. Énekesek, énekescsoportok, énekszólisták, hangszeresek, hangszerszólisták és kis együttesek - ezek képezték a kategóriákat.

Csernai Buják Szilvia, felkészítő tanár, Bácskertes: „Kupuszinai népdalokat adunk mindig elő. Bárhová megyünk, mivel rengeteg népdalunk van. Bodor Anikó össze is gyűjtötte egy kötetbe az összes kupuszinai népdalt. Tehát van miből válogatnunk. Egészen a gyereknépdaloktól a felnőttekig. Ma is egy ilyen összeállításunk volt, hogy nagylánytól a felnőttkorig, azaz kislány az esküvőig volt a dalcsokor címe.”

Ez a rendezvény egyébként a legrégebbi, folyamatosan megszervezett ilyen jellegű vetélkedő Vajdaságban.

Borsi Ferenc, zsűritag: „Az első Szólj síp! szólj! szervezője vagyok. Aminek a rövid története, hogy nyolcvanöt tájékán kerültem az Újvidéki Rádióhoz, és akkor Bada Johanna egy ilyen keressük a legszebben éneklő osztályt, versenyt talált ki. Nekem volt a kérésem, hogy határozzuk meg a műfajt. Azért, hogy egységes legyen. És ez legyen népzene.”

Szabó Gabriella, az esemény szervezője elmondta, minden verseny más okból különleges, de ami állandó, az a gyerekeken látható boldogság: „Amikor eljön a verseny napja, látom a gyerekeket és mindig újabb és újabb generáció nőnek bele, és ugyanúgy izgulnak, mint harminc, harminc-néhány évvel ezelőtt. Nagyon-nagyon fontos nekik, hogy ők itt, most bemutatkozhatnak, találkozhatnak. Ide utazhatnak. Ez már magában egy élmény. Ilyenkor mindig új lendületet ad a szervezőknek is, hogy valóban megéri, mert ez a rengeteg gyerek nagyon örül annak, hogy itt lehet énekelhet, muzsikálhat. Ez az, ami a varázsa.”

Az esemény hangszer-bemutatóval, közös énekléssel, majd díjkiosztóval zárult.