Ugrás a tartalomra

40 táncos és 40 zenész az Örökségünk - gálakoncerten

2022.06.12
10:42
2022.06.12
17:13
Forrás
Pannon RTV
A vajdasági népzenészek évente egyszer összeállnak egy vajdasági nagyzenekarrá.

Gyöngyösbokréta után az Örökségünk-gálakoncertettel folytatódott a népzenei hétvége a Palicsi Nyári Színpadon. 40 táncos én 40 zenész foglalta el a színpadot, ízelítőt adván a közönségnek a kárpát-medencei magyar népművészetből.

A vajdasági népzenészek évente egyszer összeállnak egy vajdasági nagyzenekarrá. Ez az Örökségünk koncert. A rendezvény egyik fő célja, hogy népszerűsítése a vajdasági népzenét és a népzenészeket. Idén néptáncosok is felléptek a zenészekkel abban bízva, hogy sok fiatal is követi majd példájukat.

Savelin László, néptáncos: "Lássák azt, hogy az a generáció, aki lassan kiöregszik, aki arra fókuszál most már, hogy a csoportokat továbbvigye, tanítsa, azok hogy táncolnak, mit csinálnak, hogy élik meg azt hogy színpadon lehetnek és hogy azokkal a zenészekkel akikkel együtt nőttek fel hogyan tudnak együtt mulatni, bulizni."

A Juhász zenekar a kezdetek óta részt vesz az Örökségünk koncerteken.

Juhász Gábor, a Juhász zenekar vezetője: "Most ördöngősfüzesi katonadalokat játszunk. Ezek is a kedvenceink közé tartoznak. Most hogy tánc is van a produkcióban talán még jobban inspirálva vagyunk."

A koncert résztvevői minden alkalommal igyekeznek bemutatni a kárpát-medencei népzene sokszínűségét – mondja Szerda Balázs, a koncert megálmodója.

Szerda Balázs, a Fokos zenekar vezetője: "Csak hogy egy példát említsek: a mi vidékünkön a tamburazene volt a jellegzetes. Természetesen arra is ügyelünk, hogy ezt is mindig felvonultassuk. De igyekszünk minden tájegységről, nagyobb régióból valamit bemutatni. Tehát Erdélyből, a kis Magyarországról, Felvidékről és természetesen Dél-Alföldről."

A szervezők ez alkalommal úgy döntöttek arra fektetik a hangsúlyt, hogy színpadi körülmények között mutassák be a népművészetet.

Brezovszki Roland, szervező, a szabadkai Talentum Egyesület művészeti vezetője: "Egy picit előadás ízűvé tettük. Szituációkba helyeztük a zenészeket, táncosokat, több táncossal, 40 táncos, 40 zenész fog ezen a színpadon koncertet adni mintegy másfél órán keresztül."

A zenei esemény az I. Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál jegyében zajlott.

Örökségünk
gálakoncert
népzene

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű