Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

45 éves a FIFI, vagyis a Fiatalokról Fiataloknak című rádióműsor

2022.10.01
12:28
2022.10.01
15:29
Forrás
Pannon RTV
A valamikori népszerű vajdasági műsor egykori munkatársai a születésnap alkalmából jubileumi adással készültek.

Az emlékműsort a Szabadkai Magyar Rádióban hallhatták az érdeklődők. Mamuzsity László, a FIFI egykori ifjúsági műsorának zenei szerkesztője elmondta, 45 évvel ezelőtt összejöttek a fiatalok, akiknek sikerült egy kultikus rádióműsort készíteniük. Arról is beszélt, hogy mi foglalkoztatja őket mostanság, erről diskuráltak az SZMR-ben is.

"A témák, hogy hogyan tudjuk átadni a vesszőparipát, a stafétabotot a mostani fiataloknak. Ez egy kicsit nehéz, ugyanis megjelent a technika, és a technika vívmányai alapján mindenki nagy átlagban a mobillal, illetve a számítógéppel van elfoglalva, és nem azzal, ami körülvesz bennünket. Tehát a barátság, a beszélgetés, az ismerkedés."

FIFI
születésnap
műsor
rádió

Most

15:53, Frissítve: 17:28

Élő könyvtár az óbecsei Than Emlékházban

Második alkalommal szerveztek élő könyvtárt az óbecsei Than Emlékházban: a rendezvényen az élő könyveket diszkriminált, sérült vagy egyéb hátrányos helyzetben élő gyerekek és felnőttek személyesítették meg.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.